Őszi köd ölelte fák közt járom, megszokott utam.
Átölel a csend didergőn, míg gondolatom suhan...
és a kókadozó gallyakról lehulló csepp-magány
a hűs, méla szürkületben: könnyező lelkem talán.
Érzem arcomon a fagynak szúrós jégkarmait.
Múltam ködén átderengő fagyott emlékeim
okoznak ily fájdalmas kínt... újra és megint...
Ajkam közt tompul a szó... súgnék még valamit..
De hangtalan marad szavam. A térben megfagyott.
S az őszi köd ölelte fák közt, én tovább ballagok.
Hajdúszoboszló, 2013. 11. 19.
Őszi gondolatok
