Egy lány naplójából 2012 12 22
Többnyire várunk ... várunk valamire .. Ideje volt feltennie magának a kérdést, megéri?
A szerelem jön-megy. Nem feltétlen múló értelemben. Végigsétál előttünk, megáll egy pillanatra, és ha nem teszünk semmit bizony továbbsétál. Mire észbe kapunk, valahol máshol várakozik. Észreveszi más a pillanatot, és megragadja. Mi pedig takargathatjuk a buta könnyeket, hiszen mi értelme volna akkor már bármit is tenni? Marad az újabb várakozás. Magában már meg is fogalmazta a választ. Várni nem szabad, nem éri meg. Van úgy, hogy kockáztatni kell, mert az élet nem áll meg. A pillanat nem ácsorog.
Mély sóhajjal csukta be naplóját, letörölte az erőtlen könnycseppeket melyek próbáltak előbújni fáradt szeméből. Új napot új holnap követ. S ha egyszer újra elsétál a pillanat, majd ő lesz az, aki nem engedi, hogy továbbballagjon ....