Búcsú a kedvestől

Én ábrándjaimban, néha hozzád szállok.
Mint eltévedt vándor, álruhás zarándok.
Felfedni magam? Nem! Hidd el, nem fogom!
Ne félj akkor tőlem, csak álmodat hozom.

Csak elmúló álmot, egy bús káprázatot,
Fájó emlékeket, törött vágy-darabot.
Hogy szép lesz majd neked, vagy bosszús és rideg,
Egyvalamin múlhat, hogy mit őríz szíved.

És mikor a hajnal, majd felfedi báját,
szobádon átsuhan, eltitkolva vágyát,
és szürkére festi, mindazt mi éjsötét,
ellopom a csókot, mi sosem volt miénk.

Így búcsúzom akkor, titokban, csendesen.
Hogy észre se vedd majd, búsan, szerelmesen.
Mint eltévedt vándor, álruhás zarándok,
de ábrándjaimban, mindig vissza szállok.
2010. 07. 11.