|
2014. 07. 01.
A tavasz épphogy nyárba fordult, És májusi szél borzolta a fákat. Zene szólt az éjben, ünnepelt a város, Két szív ücsörgött csöndes magányban. Úgy ölelték a fák azt a kis padot, Ahogy két karod ölelt át lágyan, kedvesen. És elhittem, mit hinni vágytam akkor... Szavad megpihent fáradt lelkemen. Tudom jól, hogy emlékszel a nyárra.... Miért felednénk azt mi tiszta, szép?! De idézed még néha azt a percet? S te súgod e mint én: emlékszel még?! |