Edugott kis padon ülve a semmit bámulom ...
Távolba révedő szemem, könnyes nyugalom...
Halk szél susog, s a zizzenő falevél most zeném.
Játékuk lelkem vígasza. Ki tudja mit regél?!
Az ember dönt, s hogy jól, hiszi! De annyi buktató!
Mi elsöpri erős hitét, mint áradó folyó.
Az ígéretnek gondolt őszinte, tiszta kincs
mint júdás csókja ajkadon: rádöbbensz semmi nincs!
Eljutni addig: - Tenni kell! Ezt így nem folytatod! -
Nehéz! Bár múló mád után ballag jobb holnapod!