2014. 05. 21.
Nem ismered a sorsom, sem történetem.
Olykor fáradt, árnyas, magányos éjjelen
Úgy érzem, hogy fázom ... Összegörnyedem.
Bár szeretnéd tudni, hogy élem életem!
Mesélhetnék arról, hogy ütlegelt a sors.
Míg könnyem hullt alá, ott voltál ... Valahol ...
Valahol távol .... Messze ... mégis itt velem!
És ennyi épp elég volt ... Elég volt nekem.
Álarcot viselsz, mert így, tán védve vagy.
Nem hagyod, hogy lássák, igazán TE ki vagy.
De azt hiszed álarcod csak neked lehet?!
Csak arcot látsz, egy nőt. De nem ismerheted!
A félsz, hogy úgy szeressek mint rég, engem is
Egy álarc mögé bújtat. Ez vértem nekem is.
Fázom .. Nincs hideg ... Csak fáradt lelkemen
Vacog már a hajnal ...múlt-tüskék szívemen ...
