Olykor lelkemben felcsendül egy dallam,
mi életre kel a tollam hegyén.
Szavak sorakoznak, rímekbe szedve
Úgy, mint hangjegyek egy kotta füzetén.
Tán érzi más is, mit akkor én ott érzek
Mit bús-fáradt lelkem dúdolva dalol!
És útra kel a versemmel egy érzés
Lélektől Lélekig, suhanva vándorol.
Nő, férfi és mindenki ki hallja,
Hívják őt bárhogy: Kata, Virág vagy Zsolt,
Ha olvassák versem, ők is érzik.
És meghallják amit lelkem dalol.
Ez hát nekem a vers. Egy lélek nóta.
Hegedűszó hűs, nyári éjszakán...
Hangszerem a toll, s húrja a lelkem.
Lélek-Dallamom a szótlan némaság.
