2009. 11. 15
Épp szenteste délelőttjén
tudtam meg hogy velem vagy.
Csak néztem a téli tájat
míg futott velem a vonat.
Apa örült, nem értette
miért sírok én szüntelen?
Féltem, nem is tudom mitől
szivem sírt és nevetett.
Mindenki várt, mama, papa
bőrükből majd kiugrottak!
Csak én álltam ott zavartan
érzéseim kavarogtak.
Anya leszek, megérdemlem?
Édes csoda mélyen méhemben!
Szülő leszek, helyt állok majd?
Elhárítok rosszat, sok baj?
Mindent mi csak árthat neked?
Megvédhetem gyermekemet?
Perzselt augusztus akkor délután.
A percek hosszúra nyúltak.
Akkor ott a szülőágyon
nem volt fontosabb nálad.
S megértettem, átéreztem
mit jelent hogy nő vagyok!
Ki átéli csak az tudja
lehet édes a fájdalom!
Abban a percben, az idő megállt.
Angyalok kacaja volt az a sírás!
és hirtelen csend, néma csend...
kipp-kopp... kipi-kopp...
hallgatod szivem.